Együttműködünk

Új ügyvezető a MIKOM élén

Új ügyvezető a MIKOM élén

A Miskolci Naplót, a minap.hu-t kiadó és a Miskolc Televíziót üzemeltető céget november 9-étől Hatvani Olivér vezeti, Varga Zoltán eddigi ügyvezető a továbbiakban a szakmai irányításban segíti a munkát – írja szerdai közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A közlemény emlékeztet, a Miskolc Holding Zrt. pályázatot hirdetett a miskolci kommunikációs cég ügyvezetésről lemondott Varga Zoltán helyére. „A beérkező pályázatok tekintetében többlépcsős szakmai szűrés elvégzésére került sor, a pályázatban kiírt szempontrendszer szerint. A legjobbaknak vélt pályázók egy következő körben ismételten meghallgatásra kerültek” – szögezik le.

Az igazgatóság döntése alapján november 9-től Hatvani Olivér töltheti be az ügyvezetői posztot. Az 1973-as miskolci születésű szakember a Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Karán végzett.

hatvanioliver

Az elmúlt években a banki és biztosítási területen szerzett vezetői tapasztalatokat. Hatvani Olivért az egykori DKSK női kosárlabdacsapatánál végzett munkája során is megismerhette a sportszerető miskolci közönség.

Varga Zoltán a szakmai irányításban segíti majd az új ügyvezető munkáját a MIKOM-nál.

Forrás: minap.hu