Együttműködünk

Aktuális

A fenntarthatóság jegyében, valamint a környezet- és energiapolitikájával összhangban a MIVÍZ Kft., 2023. április 3-i hatállyal módosítja a számlázási rendszerét

A Víz Világnapja alkalmából az érdeklődők az állatkertben utánajárhattak, honnan származik Miskolc ivóvize, vagy épp, mi van az ásványvízben, na meg, hogy mi lesz az elhasznált, „koszos” vízzel.

A klasszikus buszjárattal egyelőre március utolsó és április első szombatján találkozhatunk, ám ha a hozzá fűzött reményeket beváltja, bevésődhet a menetrendbe.

A lakosság körében népszerű lakáspályázati lehetőség hétfőn indul újra, melyen összesen 23 önkormányzati bérlakást hirdetnek meg két pályázati formában 

A Magyar Víziközmű Szövetség több éves hagyománya szerint, idén is a Víz világnapján adták  át a Víz világnapi emlékérem, a Víziközmű ágazatért érdemérem és a Ritter Ferenc díjakat. Az idén 110 éves MIVÍZ Kft.

A térség meghatározó munkáltatójának, a BMW Group debreceni gyárának képviselőit fogadta ma reggel Veres Pál polgármester.

Miskolc polgármestere megköszönte a rádió alkotóközösségének, hogy a mostani zűrzavaros és zajos időkben is a tiszta, emberi hangot képviseli.

Az Erzsébet téren, Kossuth Lajos szobra előtt  Veres Pál, Miskolc polgármestere mondott beszédet, úgy fogalmazott: bár a leírások szerint 175 évvel ezelőtt hasonlóan esős, szeles hűvös idő volt, az mégsem sem riasztotta el a pesti polgárokat, mert hitték, remélték, hogy lehet más, jobb, szebb és szabadabb a világ.

Az állatkert új lakója januárban jött világra, neve még nincs. A névadásban segíthetnek az állatkert látogatói is.

A miskolciak már keddtől utazhatnak ezeken a járműveken az 5-ös, a 9-es, a 11-es, a 15-ös, a 28-as és a 68-as vonalakon.