A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. október első hetében kezdte meg a lombgyűjtési feladatokat, melyeekt időjárás függvényében végeznek a dolgozók.
Aktuális
Mintegy száz oszlopos juharral pótolták az öreg jegenyefákat.
November 17-én, szerdán és 18-án, csütörtökön kigördül az MVK Zrt. remízéből az M5-ös hóseprő.
A Miskolc Holding Zrt. tizenöt éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkáját mutatjuk be az olvasóknak.
Hóügyeletet működtet 2021. november 15-e és 2022. március 15-e között Miskolc önkormányzata a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közreműködésével a téli síkosságmentesítési és hóeltakarítási feladatok megszervezéséhez kapcsolódva.
A József Attila utca valódi alternatívájaként funkcionálhat az Y-híd folytatásaként megvalósuló útfejlesztés a Keleti kapuban.
Csütörtökön megtartották a BOKIK tizenötödik TOP100 gazdasági fórumot, 2019 után ismét a DVTK Stadion VIP-termében (tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt a rendezvény), és idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatóságával, va
Miskolc belvárosának legnagyobb közparkját színesíti mostantól az a fasor, melyet a Miskolc Holding Zrt., valamint tagvállalatai kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával ültettek ki a cégcsoporthoz tartozó Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.
Miskolcon, a Mechatronikai Ipari Parkban épül a Chervon Auto első Kínán kívüli gyáregysége, amelyben a tervek szerint kizárólag elektromos autókhoz gyártanak majd présöntéssel és egyéb fémmegmunkáló berendezésekkel alkatrészeket.
A vízvezeték és a vízmérő óra legfőbb ellensége a fagy.

