Együttműködünk

Aktuális

Október 26. és november 1. között karbantartási munkálatok miatt a Selyemréti Strandfürdő zárva tart - tájékoztatta portálunkat a Miskolci Fürdők Kft.

A hivatalban töltött első évét leginkább a kihívások jellemezték, de a felborult tervek és a sok nehézség ellénre sikereket is megélt Miskolc új városvezetése.

Miskolc közgyűlése 2017-ben a Miskolc Holding Zrt.-t bízta meg az önkormányzati gazdasági társaságok, intézmények, illetve a Miskolc Holding Zrt.

A beruházás, mely újabb 71 munkahelyet jelent, a miskolci városháza szerint ékes bizonyítéka annak a háttérmunkának, amelyet a városvezetés Magyarország kormányával együttműködésben az elmúlt egy évben végzett, és amelye

Egy felemelő, simogatással egybekötött séta tökéletes alkalom arra, hogy a leendő gazdik megismerjék a telepen élő állatokat.

Az új berendezések 20 frekventált helyszínen segítik majd a jegyvásárlást. Az MVK Zrt. értékesítési rendszerének fejlesztését ebben az évben a mobiljegy bevezetésével kezdte el. A nemzetközi trendeket követő, a közösségi közlekedés digitalizációját támogató, többek között a virológia kitettséget is csökkentő megoldást…
Elindult a MIHŐ új honlapja. A mai kor követelményeinek megfelelő felhasználóbarát új felületén igénybe vehető az online ügyfélszolgálat és aki regisztrál itt is intézheti távhő számlák fizetését.

Az épület felújítása a tervek szerint jövőre kezdődik, a beruházás része a régi, elavult világítás cseréje is.

A Miskolc Holding Innovációs Igazgatósága a közelmúltban elindított ötletláda akciója mellett, egy évente meghirdetendő Innovációs Díj pályázatot hirdet, mellyel azokat a cégcsoporthoz tartozó munkavállalókat sze

Veres Pálnak nincsenek fertőzésre utaló tünetei, viszont korábban kontaktusba került egy igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel.