Új információs pontot nyitott a MIDMAR Kft. által működtetett Tourinform Miskolc iroda Miskolctapolcán, amely a Barabits sétány 2. számú pavilonjában található. Az ünnepi hosszú hétvégén már várják az érdeklődőket a helyszínen.
Aktuális
Az idei első e-lakáspályázat keretében 37 ingatlan találhat gazdára.
Az úthibák kezelésére idén háromszázmillió forint áll rendelkezésre, így a korábbinál szélesebb körben valósulhatnak majd meg a karbantartási munkák.
Több mint kilencvenszázalékos kedvezményben részesülnek a miskolci oktatási intézményben tanuló 14 éven aluliak az MVK Zrt. helyi járatain, Miskolc közigazgatási határán belül.
Bár a hazai békák még csak most ébredeznek téli pihenőjükből, az állatkert zöld varangya már izgatottan várja békabarátait a hétvégi eseményre.
Ebben az évben is használható a Kocsonyafesztivál telefonos alkalmazása!
Az Androidos és iOS-es felhasználókra is gondoltunk, így a Google Play Store-ból és az AppStore-ból is le tudjátok tölteni.
Linkek a letöltéshez:
Csaknem száz színpadi produkció, rengeteg gyermekprogram és előadás, számtalan gasztroesemény, összesen mintegy százötven kulturális rendezvény várja az érdeklődőket a Kocsonyafesztiválra. Szombaton és vasárnap lesz régiségvásár is.
A katasztrófavédelem, vagy a Városgazda segítségét lehet kérni, ha a köztéri növényzet veszélyt jelent a lakosságra.
A korábbi CineFest filmfesztiválok sikeres alkotásaiból álló válogatás tekinthető meg februárban a Miskolc Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.