Együttműködünk

DUKAI ZOLTÁN NYÍLT LEVÉLBEN VÁLASZOLT A HOLDINGOT KRITIZÁLÓ BAJUSZ GÁBORNAK

dz

A Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója nyílt levélben válaszolt a vállalat ünnepi vacsoraestjét kritizáló önkormányzati képviselőnek. 

Bajusz Gábor a saját Facebook-oldalán tett közzé néhány nappal ezelőtt egy videót, amelyben a szerinte pazarló városvezetést kritizálja, megemlítve egy „közel kétszáz fős vacsorát, libamájjal, lazaccal”. 

„Az említett vacsoraestet valóban a Miskolc Holding Zrt. szervezte azért, mert 2021-ben ünnepelte 15 éves alapítását a társaság, de Képviselő Úr állításával ellentétben nem abból a célból, hogy a városvezetés az Ön szavaival élve „bulizzon”, hanem annak érdekében, hogy a Holding dolgozói felé köszönetét fejezze ki. A tavaly novemberre tervezett születésnapi esemény - a Covid világjárvány erősödése miatt – elmaradt, így azt 2022-ben pótoltuk, mert meggyőződésünk, hogy a nehéz helyzet ellenére is fontos megköszönni dolgozóinknak azt a kitartást és hozzáállást, amit nap mint nap tanúsítanak a Miskolc Holdingért és a városért” – kezdi szerkesztőségünkhöz hétfőn eljuttatott nyílt levelét Dukai Zoltán

Mint írja, az ünnepi vacsoraestre a vállalat munkatársai mellett valóban meghívást kaptak a tulajdonos önkormányzat Polgármesteri Hivatalának vezetői is, hogy ezúton ők is kifejezhessék köszönetüket a Holding dolgozóinak, „amiért minden nap tesznek azért, hogy Miskolc működjön, fejlődjön”. A vezérigazgató hozzáteszi: az eseményt a Miskolci Egyetem menzáján rendezték, nem egy ötcsillagos szállodában, bár – mint írja – a dolgozók azt is megérdemelték volna. 

„Tisztelt Képviselő Úr, igen volt vacsora is. Miért ne lett volna? Nem értem, miért sajnálja ezt a Holding dolgozóitól, azoktól, akik nap mint nap tudásukkal és szorgalmukkal járulnak hozzá Miskolc város működéséhez, fejlődéséhez?”

„Ugyanakkor arról Képviselő Úr bizonyosan megfeledkezett, hogy a múltban, 2019. előtt számos városi és Holding rendezvény került megrendezésre évről évre, már-már hagyományos rendezvényekké kinőve magukat, köztük a Sportnappal, vagy a Holding által minden évben megrendezett csapatépítővel, karácsonyi vacsorával. Akkoriban valószínűleg elkerülte Képviselő Úr figyelmét, hogy ezekre a rendezvényekre mekkora összegeket költöttek a város kasszájából” – emlékeztet Dukai Zoltán. Hozzáteszi: „És valószínűleg azért sem szólalt fel, mert az akkori városvezetés és a Holding vezetése is úgy gondolta, hogy a kollégák megérdemlik, hogy az említett és azokhoz hasonló rendezvényeken kikapcsolódhassanak, kötetlen hangulatban töltsenek el időt együtt, és így köszönjék meg a munkájukat.”

„Pontosan ezért, ezúton kérem Tisztelt Képviselő Urat, hogy a napi politikát és egyéni politikai céljait ne keverje össze és bele egy gazdasági társaság működésébe, életébe. Ha Képviselő Úr a fentiekben leírtak ellenére is úgy gondolja, hogy a Holding dolgozói nem érdemlik meg, hogy egy vacsoraesten köszönjék meg a munkájukat, akkor lehetőséget biztosítok arra, hogy ezt a Holding közel 300 dolgozójának szemébe mondja. Kérem Tisztelt Képviselő Urat, hogy a jövőben ne tegyen ehhez hasonló méltatlan kijelentéseket, és ne hergelje tovább a miskolciakat” – zárja nyílt levelét a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója.