Együttműködünk

Hatan kaptak elismerést: munkájukat jutalmazták

Hatan kaptak elismerést: munkájukat jutalmazták

Oklevelekkel tüntette ki legjobban teljesítő dolgozóit a MIVÍZ. Bár a kézfogás és a puszik elmaradtak, de a legjobban teljesítő munkavállalóit idén is kitüntette a Miskolci Vízmű Kft. (MIVÍZ). Az okleveleket Nyíri László ügyvezető igazgató adta át hétfő délelőtt. A szakterületi igazgatók javaslata alapján hatan érdemelték ki az igazgatói dicséretet.

miviz elismeres

A következő év januárjától azokat a kollégáikat, akik az adott hónapban kimagaslóan teljesítettek, a hónap dolgozója elismerésben részesítik, ezzel is hatékonyabbá téve az üzleti eredményességet.

A mostani kitüntetettek

Sztari Gábor: 2017. december 30-án lépett be a társasághoz mint  szennyvíztisztítási csoportvezető. A biogáz szervezeti egységben üzemeltetési műszakvezető, majd 2018 májusától üzemeltetési vezető lett. Az utóbbi évek külsős ellenőrzései során azt állapították meg, hogy vezetése alatt a Biogáz üzem a lehetőségekhez képest a legmagasabb szintű hatékonysággal működik. Sztari Gábor feladatellátása példaértékű a teljes kollektíva számára.

miviz elismeres

Pavlyás Róbert: 2019. november 4-én lépett be a társasághoz mint műszaki munkatárs. Teljes elhivatottsággal végzi a víziközmű-fejlesztési hozzájárulások felülvizsgálatával kapcsolatos összes feladatot.

miviz elismeres

Éliás Józsefné: 2018. május 28-án lépett be a társasághoz mint szennyvíz-gazdálkodási adminisztrátor, 2020. december 7-étől feladatait szennyvízüzemi adminisztrátorként látja el. Az idei évben a Miskolc Holding Zrt. „Ötletláda” rendszerében olyan javaslattal élt (munkaruha beszerzésére vonatkozóan), amelyet a jövőben bevezetnek mindazon tagvállalatok esetében, ahol korábban másként jártak el.

miviz elismeres

Horányiné Csiszár Gabriella: 1988. szeptember 1-jén lépett be a társasághoz mint hidrogeológus mérnök. 2018. május 1-jétől ivóvízgazdálkodási vezetői posztot tölt be. Az elmúlt évek vízbázisvédelmi bejárásain tapasztalt rendellenességek, szabálytalanságok megszüntetése érdekében tett intézkedései nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az idei évben a Szinva-főforrás esetében jelentősen csökkent a forráskizárás napokban mérhető időszaka.

miviz elismeres

Szűcs Gábor: 1996. október 2-án lépett be a társasághoz mint vízóra leolvasó. 2018. május 1-jétől vízmérő leolvasási csoportvezetői feladatokat lát el. Munkája során jelentős erőfeszítéseket tett a MIVÍZ Kft. leolvasási rendszerének digitalizációjáért annak érdekében, hogy egy új, ügyfélbarát és költségtakarékos rendszert alakíthassanak ki.

miviz elismeres

Kupai Máté: 2014. március 12-én lépett be a társasághoz mint számlakézbesítő. 2017 július 14-étől raktárkezelői posztot tölt be. Napi munkájában kiemelkedően jól teljesít, ötleteivel segíti a hatékonyabb szervezést.

miviz elismeres

Forrás: minap.hu