Együttműködünk

Megajándékozta a Mesevár Tagóvodát a MIHŐ Mikulása 

Megajándékozta a Mesevár Tagóvodát a MIHŐ Mikulása 

A hőszolgáltató és az oktatási intézmény között évek óta jó a kapcsolat. 

miho mikulas

Mocsári László képgalériája

Nagy puttonnyal és számos ajándékcsomaggal érkezett meg a Mikulás a MIHŐ Kft. munkatársaival együtt a Mesevár Tagóvodába kedd délelőtt. A gyerekek csillogó szemmel várták a nagyszakállút, aki megállapította: csak jó gyerekek járnak az intézménybe. Eddig olyan volt az ünnep, mint bármikor máskor, innentől azonban a járvány miatt nagyjából minden más volt.

miho mikulas

Ez az ünnep sem olyan volt, mint máskor. Fotó: Mocsári László

Az ablakoknak szorítva sok kis arc sorakozott, a Mikulás pedig mindenkivel pacsizott az ablakon keresztül. Ezt követte egy kis „Télapó itt van”, meg még egy kicsi „Mikulás, Mikulás” – a gyerekek egy csoportja tisztes távolból adott rövid műsort a vendégeknek, az ajándékokat pedig az óvoda vezetője vette át, hogy majd fertőtlenítés után az óvó nénik kiosszák a gyerekek között.

miho mikulas

A gyerekek viszont ugyanolyan szeretettel várták a Mikulást.

A hőszolgáltató és a Mesevár Tagóvoda kapcsolata nem új keletű, a jószomszédi viszony több évtizede tart, november elején például a MIHŐ csapata segített összeszedni a lehullott faleveleket az intézmény udvarán.

- A kedves gesztust szerettük volna meghálálni ezért a gyerekekkel készítettünk néhány karácsonyi díszt a vállalat udvarán található karácsonyfára. Eredetileg az volt a tervünk, hogy a fenyőfát közösen díszítjük majd fel, erre azonban a járvány miatt nem volt lehetőség, így időn ez a feladat a MIHŐ munkatársaira marad. Talán majd jövőre mi is csatlakozunk – mondta Lajkóné Tavasi Edina, a Mesevár Tagóvoda megbízott intézményvezetője.

A miskolci hőszolgáltató koordinációs és kommunikációs főmunkatársa hozzátette, nagyon megörültek a saját készítésű díszeknek, ezt szerették volna meghálálni az ajándékcsomaggal.

miho mikulas

- Elsősorban készségfejlesztő eszközöket hozott a Mikulásunk, így színes ceruzákkal, festékekkel, papírral, ecsettel, gyurmával és építőkockákkal készültünk, de természetesen kis édesség, szaloncukor is lapul a csomagokban – tette hozzá Bernáthné Barczi Judit.

Forrás: minap.hu