Együttműködünk

TURISZTIKAI INFORMÁCIÓS PONT NYÍLT MISKOLCTAPOLCÁN

TURISZTIKAI INFORMÁCIÓS PONT NYÍLT MISKOLCTAPOLCÁN

Új információs pontot nyitott a MIDMAR Kft. által működtetett Tourinform Miskolc iroda Miskolctapolcán, amely a Barabits sétány 2. számú pavilonjában található. Az ünnepi hosszú hétvégén már várják az érdeklődőket a helyszínen. Az infopontot sajtótájékoztató keretében mutatták be március 27-én koradélután. A megszólalókat Tóth-Bodnár Krisztina, a MIDMAR Kft. ügyvezetője konferálta fel. 

„Miskolc olyan speciális helyzetben van, hogy négy kiemelkedő turisztikai desztinációval kedveskedik a turistáknak” – mondta Veres Pál, Miskolc polgármestere. „Nem volt véletlen, hogy nagyon komoly fejlesztés történt Miskolctapolcán, ahol megújult a park friss szolgáltatásokkal és a hozzátartozó Barlangfürdő. Sikerült az Ellipsummal kapcsolatos problémákat is elhárítani. Az új pavilonokat pedig sorra birtokba veszik az árusok. A Diósgyőri vár fejlesztése hamarosan nyugvópontra jut. Lillafüreddel kapcsolatosan pedig komplett turisztikai fejlesztési tervet készítettünk el, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is támogatásra érdemesnek tart” – sorolta. 

A Tourinform Miskolc iroda munkatársai.

Gratulált a MIDMAR Kft.-nek, illetve a Tourinform Miskolc irodának, amelyek több díjat is kaptak az elmúlt időszakban. Az MTÜ száz százalékosra értékelte az iroda teljesítményét. Beszámolt róla, hogy a város szívében működik a Tourinform iroda és időszakosan, a turistaszezonban Lillafüreden is. Most pedig egy turisztikai információs pont nyílt Miskolctapolcán ajándéktárgyakkal és térképekkel. Ez szezonon kívül heti hat, szezonban pedig heti hét alkalommal lesz nyitva. 

Miskolcnak fontos a turizmus

„Több mint tízmilliárd forintnyi a város turizmusát javító és segítő fejlesztést tudtunk megvalósítani Miskolcon. A helyi turizmust azonban nem mi, hanem a miskolci szolgáltatók tartják fenn. Ehhez az ágazathoz csak a feltételeket és az infrastruktúrát biztosítjuk, de elkötelezetten” – számolt be Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere. 
„Hisszük azt, hogy a turizmus önmagán túlmutatóan fontos, válságálló ágazata a miskolci gazdaságnak. Mi miskolciak is könnyebben elhisszük, hogy egy élhető, jó városban élünk, ha ezt tükrözik vissza nekünk az idelátogatók.” 

Megtekintették az infopontot.

Végül a MIDMAR Kft. munkáját méltatta, amely fontos szerepet vállalt abban, hogy a városvezetés elérje a turisztikával kapcsolatos céljait. Hozzátette, hogy turistaként komfortosabb személyesen betérni egy információs pontra és kézzelfogható brosúrákkal megtervezni a programunkat, mint online felületeken böngészni. 

Naprakész információk, séták

„Egy ilyen információs pont tulajdonképpen soha nincs készen. Mind tárgyi feltételekben, mind tudásban, mind naprakész információk megszerzésére folyamatos fejlődésre, fejlesztésre van szükségünk. Mindent megteszünk azért, hogy a belvárosi Tourinform irodához hasonlóan ez itt is így legyen” – fejtette ki Kupcsik Sarolta, a Tourinform Miskolc irodavezetője. 

Hasonló borsúrákkal segítik majd a betérő turistákat.

Elárulta, hogy ez az információs pont nem része még a Tourinform franchise-hálózatnak. Viszont a belvárosi Tourinform iroda teljes szakmai felügyeletével, támogatásával és elvárása szerint kezdi meg a működését. A Miskolccal kapcsolatos térképek, kiadványok és azon belül a miskolctapolcai információk lesznek itt elérhetők. Rámutatott, hogy a személyesség értékét pedig az adja, hogy az írásos anyagokhoz proaktívan hozzátesznek valami egyéb ajánlatot is. 

Tudatta, hogy a miskolci városnéző séták folytatódnak, mert lényeges, hogy a helyiekkel is megismertessék a városukat. Miskolctapolcát és az ott látható mini szobrokat fel lehet majd fedezni idegenvezető segítségével is. 

 

Néhány adat a Turinformiroda működésével kapcsolatosan.
 
Irodalátogatottsági statisztika 2023-ban:
-    Személyes vendég összesen: 15 946 fő - ebből magyar: 13 089 fő, külföldi: 2857 fő
-    Telefonos megkeresés (turisztikai információadás telefonon): 1446 alkalom 
-    Írásos megkeresés (turisztikai információadás e-mailben): 779 alkalom
  
Összes idegenvezetés: 
-    63 alkalom (ebből 19 garantált séta), 2473 vendég
 
Miskolc Pass
2588 db Miskolc Pass turisztikai kártya értékesítésére és 8838 db Miskolc Pass Classic lakossági kártya értékesítésére és megújítására került sor.