korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén a miskolciak lehetőséget kapnak a körzethatárok véleményezésére - jelentette be Ignácz Dávid jegyző csütörtökön.
Aktuális
Zajlik az élet a bábszínházban, miközben már az évad utolsó kőszínházi előadására készülnek a "zárogató" napon, megállapodtak az állatkerttel, hogy a nyári szezonban rendhagyó módon a vadasparkban folytatják a munkát, és az együttműködés jeleként
A hivatalos fűtési idény után is igényelhető fűtésszolgáltatás, amely a közös képviselőn keresztül, írásban rendelhető meg - tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Hőszolgáltató (MIHŐ) Kft.
A Futókörök napján, május 21-én, a Miskolci Állategészségügyi Telep gazdátlan kutyáiért és cicáiért lehet futni, közölte a Polgármesteri Kabinet Sajtó, Kommunikációs és Városmarketing Osztálya.
„A mi történelmünk nem könnyű, vidám mese. Miskolc évszázadait könnyel telt szemek, görnyedt hátak, inas, megfeszült izmok, kérges tenyerek és ráncos kézfejek alakították.
Színpadi fellépők, és a Miskolc Holding tagvállalatai várták színes programokkal a Szent István térre látogatókat a Város Napján.
Ingyenesen használhatják a Toronyalja utcán, a Reményi Ede utcán és a Bartók Béla téren lévő önkormányzati tulajdonú parkolókat azok az ingatlantulajdonosok és bérlők, akik a Dayka-átkötés építési munkálatai miatt nem tudnak behajtani udvarukra, g
Sűrű napja volt csütörtökön a MIHŐ munkatársainak. Délelőtt a Főtáv szakemberei látogattak a Gagarin utcai telephelyükre, délután a Könyves Kálmán Általános Iskola diákjait fogadták a társaság kazánházában.
Rendes ülését tartja a miskolci közgyűlés, kövesse nálunk élőben a városatyák munkáját! Cikkünk rendszeresen frissül a legfontosabb információkkal.
Óvatos becslések szerint is több ezren ragadtak plédet, fogták meg a gyerek, az unoka kezét, ültek be az autóba, vagy szálltak fel az MVK ingyenes járataira, hogy együtt töltsék a május 1-jét a nosztalgiamajálison a Csanyikban, ahol gasztronómiai

